#2.

- Nem tudsz vigyázni? - kérdezte mély, rekedtes hangon... 

- Én... S-sajnálom. Csak megijedtem - makogtam, majd a karomra támaszkodtam. Lenyújtatta nekem az egyik kezét, amibe bele kapaszkodtam, s felhúzott. Furcsa érzés járta át a testem, amikor megfogta a kezem, úgyhogy miután felhúzott, azonnal elkaptam a kezem és idegesen babrálni kezdtem velük. Nadrágja zsebébe csúsztatta kezeit, és rám emelte tekintetét. 

- Nem érdemes ilyenkor kint járkálni - mondta komolyan. Ijesztő volt ez a pasas. Ijesztő a testalkata, ahogy fölém tornyosult. Kapucnija eltakarta az arcát, igaz, így se úgy se láttam semmit belőle a sötét miatt. Láttam a göndör haját, ami kilógott a kapucnija alól, azonkívül semmi mást. Egy lépést hátráltam tőle, mert úgy éreztem túl közel áll hozzám, és ez megfélemlített. Igazából az is megijesztett, hogy már az első pillanattól kezdve vonzódtam hozzá...

- Tudom - nyögtem ki végül, egy bólintás kíséretében. 

- Akkor...? 

- Bulizni voltam a barátaimmal, de... Rájöttem, hogy nem vagyok bulizós típus - vontam vállat. - És eljöttem - magyaráztam, de nem tudom miért, csak egyszerűen elakartam mondani. 

- Rossz ötlet volt! - dörrent rám, mire pislogtam párat és próbáltam lecsillapítani a szívverésem, ami a félelemtől felgyorsult. - Milyen barát az olyan, aki elenged ilyenkor egyedül? - csattant fel. 

- Tudok vigyázni magamra! - mondtam halkan. 

- Hát azt látom - mondta gúnyosan. - Akkor most nem beszélgetnél egy vadidegennel - döntötte kissé jobboldalra a fejét és úgy nézett továbbra is rám. 

- Igazad van. Akkor szia - intettem, megfordultam és elindultam. 

- Hé, várj már. Nem gondolod komolyan, hogy elengedlek egyedül? - ért utol és szorosan mellettem lépkedett. - Még a végén megerőszakolnának... - mormogta halkan. 

- Miért bízzak benned? - kérdeztem, mire kérdőn rám pillantott. - Mármint... Mi van, ha te akarsz megerőszakolni? - kérdeztem. Rájöttem, hogy rossz kérdést raktam fel, ugyanis kezei ökölbe szorultak, és mérgesen nézett rám. 

- Ha megakarnálak erőszakolni, akkor hidd el, már rég megtettem volna! Nem pedig csevegnék veled - köpte a szavakat idegesen. 

- Én csak... Megkérdeztem - mondtam ijedten, s kissé távolabb húzódtam tőle. 

- Hát ne kérdezz több hülyeséget! - csattant fel, és valamit mormogott halkan. - Még egy ilyen kérdés, és megleszel büntetve. Itt, az utcán - nézett felém kissé higgadtabban, én pedig nagy szemekkel néztem rá. Aztán nyeltem egyet, és magam elé néztem. Tessék? Megbüntet? Elpirultam és a cipőm orrát néztem. Még csak a nevét sem tudom ennek a pasinak... Szórakozottan leste a reakciómat, majd elkapta a karom és gyorsabban haladtunk tovább. - Hol laksz? - nézett felém pár perc múlva. 

- Ne érdekeljen - mormogtam idegesen. 

- Mondd el! - mondta mérgesen, és rántott egyet a karomon. Felszisszentem.

- Vagy ha nem...? - kérdeztem felvont szemöldökkel, és kirántottam a karom a szorításából. 

- Ne akard tudni - morogta. - Úgyhogy mondd el szépen merre laksz és szedd a lábad! 

- De nem akarom hogy tudd. Nem akarom, hogy ott legyél. Nem akarom... - vitatkoztam. - Mert... 

- Miért? - kérdezte és lépett egyet felém. 

- Mert én... Én félek tőled - motyogtam, és lesütöttem a szemem. Amikor nem reagált, felnéztem rá és már nem volt kapucni a fején. Néma csendben engem nézett, és olyan meggyötört képe volt. Mi baja? 

Egy lámpa fénye megvilágította az arcát, így jobban szemügyre bírtam venni. Göndör fürjei szanaszét álltak, zöld szemét fekete szempillái keretezték. Rózsaszín ajkai szétnyíltak, miközben engem nézett. Mint egy angyal - futott át a gondolat az agyamon. Jobb szemöldökénél egy kisebb heg volt, de nem akartam megtudni hogyan szerezte. Attól még félek tőled - mondtam volna, de inkább megtartottam magamnak ezt a megjegyzést. Halk volt a hangom, amikor lediktáltam a címem. Bólintott, majd megfogta a bal csuklóm - amin a karkötők voltak, és ami megvolt vágva -, én pedig felszisszentem. Rám pillantott.

- Engedd el. Az a kezem... Fáj - motyogtam, Ő pedig felvonta a szemöldökét és fentebb fogta a karom, majd felemelte a kezem. - Ne nézd meg! - tiltakozni akartam, de már késő volt. Eltolta a karkötőket, majd megpillantotta a kezem. Lehunytam a szemeimet, miközben Ő végig simított a csuklómon. 

- Ezt te csináltad? - kérdezte csendesen. Bólintottam, Ő pedig rám nézett. - Miért...? 

- Mert egyedül voltam. A szüleimet megölték... - csuklott el a hangom.

- Basszus, ne sírj - motyogta és láttam rajta, hogy sosem volt még ilyen helyzetben, úgyhogy zavartan megölelt. - Sajnálom... - simogatta a hátam, miközben én a vállán sírtam. Nagyszerű. Egy vadidegen vállán sírok, aki megakar büntetni, és akitől félnek az emberek... Vagyis aki engem üldözött, az határozottan félt tőle. 

- Bocs - motyogtam, miután befejeztem a sírást. Letöröltem a könnyeimet, s a kezeimet a pulóverem zsebébe süllyesztettem. Néma csendben haladtunk a házamig, ahol felmentem az ajtóig, hátam mögött a férfival. 

- Megtudhatnám a neved? - kérdezte.

- Jessica. Jessica Harris - motyogtam, és felnéztem rá. Mintha szellemet látott volna, úgy nézett rám. - Hé, mi az? - kérdeztem kíváncsian. Megrázta a fejét, mintha valami kellemetlen gondolatot akarna elűzni. 

- Harry Styles - mondta a választ, a fel nem tett kérdésemre. Bólintottam, majd megfordultam, miközben a kulccsal babráltam. - Szép ház - mondta.

- Uhm, köszi - mormogtam. Végre sikerült kinyitnom az ajtót, úgyhogy megfordultam. - Akkor én... - dünnyögtem zavartan, miközben megpróbáltam kiverni a fejemből a "félmeztelen Harry" gondolatomat. - Én megyek... - motyogtam. Elmosolyodott azon, hogy milyen zavart vagyok, és lenézett rám.

- Ne mászkálj többet este egyedül az utcán - mormogta. - És... Ne csináld azt a kezeddel! Érted? Vagy különben... - nézett rám összeszűkített szemekkel. 

- Vagy különben? - kérdeztem vissza egy halvány mosollyal. 

- Vagy különben tudod mi lesz - vigyorgott rám pimaszul.

- Jó éjt, Harry - mondtam fáradtan, majd beléptem a házba és megfogtam az ajtót. 

- Jó éjt, Jessica - mosolygott rám, majd megfordult és elsétált. - Látjuk még egymást - szólt vissza a válla fölött. Pont ettől féltem...