#18.

Aha, rájöttem, hogy egy vigyor nála nem jelent semmit... 

- Harry, holnap dolgozni kell mennem - mondtam halkan.
- Elviszlek hozzád, összeszedsz pár cuccot, holnap reggel pedig elviszlek dolgozni - ismertette terveit velem, miközben az utat figyelte. 

- Oké - mormogtam, úgy láttam még nem érdemes vele veszekedni, mert még mindig fortyogott benne a düh.

Összeszedtem magamnak pár cuccot, bepakoltam egy kisebb táskába, aztán letrappoltam vissza a lépcsőn. 
- Mehetünk? - kérdezte Harry. Bólintottam egy aprót, Ő pedig maga után húzott. Harry nyugodt volt. Egyáltalán nem tetszett nekem. Mármint örültem, hogy nem kiabálja le a fejem, de... Mintha tervezett volna valamit. - Jessica! - csattant fel Harry, s visszatértem a jelenbe. - Min töröd a fejed már megint? 

- A kérdés az, hogy te min töröd a fejed - mormogtam, majd megvártam míg beül a kocsiba. 

- Ó, hidd el, amint hazaérünk, megtudod - vigyorodott el, nekem pedig összeszorult a gyomrom idegességemben. Mit tervez? 

Csendben utaztunk, Harry a vezetésre koncentrált, én pedig megpróbáltam megfejteni, hogy mit tervez velem tenni. 

- Ne tedd - mormogta, mire zavartan ráncoltam a szemöldököm.

- Mit? 

- Ne gondolkozz annyit. 

- Nehéz így, hogy nem mondod el mit tervezel - mondtam halkan, mire beleharapott az ajkaiba, hogy elrejtse a mosolyát. 

- Élvezni fogod... - mondta. - Egy ideig - tette hozzá. Tessék? 

Idegesen lépkedtem Harry után, aki miután kinyitotta az ajtót, előre engedett, és mormogott valamit. Nem értettem, de nem is igazán izgatott; épp azon voltam, hogy ne bukjak el akár a saját lábamban. 
- Ideges vagy? - kérdezte lágyan, hangja ijesztő volt. Átlát rajtam, akár a szitán. Vagy csak a fejemre van írva, hogy "Igen, majd' szétvet az ideg"? 

- Talán - mormoltam, s hirtelen egyszerre lettem zavart, ideges és szégyenlős. 

- Gyere - mondta, s az emelet felé irányított. 

Beléptünk a szobájába, Ő pedig becsukta az ajtót mögöttünk. Te jó ég... Már ettől megijedek. 

Lepakoltam a táskám, aztán idegesen néztem Harryre, aki az arcom fürkészte, miközben a zsebéből pakolta ki a telefonját, pénztárcáját, meg mindenféle cuccot. Hogy fér el a zsebében ennyi cucc? 

Ajkaimat harapdálva pillantottam Harryre, aki megindult felém és megállt pontosan előttem. 

- Most pedig vedd le a nadrágod - mormogta, én pedig szaporán pislogva néztem fel rá. - Mondtam valamit - morogta. 

- De...

- Vedd le - dünnyögte, s egyre közelebb jött hozzám. - Vagy én csináljam? - kérdezte, egy apró mosollyal az arcán. Megnyikkanni sem tudtam, nem hogy megmozdulni. - Hmm... Ezt vegyem igennek? - arca pár centire volt az enyémtől, zöld szemeivel az enyémeket fürkészte. Aprót bólintottam, mire elvigyorodott, és hirtelen lelökött az ágyra. Meglepődni se volt időm, Ő meg már a nadrágom gombolta kifelé, miközben fölöttem tartotta magát egyik kezén támaszkodva. Lemászott az ágy elé, aztán a két lábam megfogva lejjebb húzott. Nadrágom lerángatta rólam, s vigyorogva nézett fel rám. 

- Azt hiszem ennek is le kell jönnie - mormogta, én pedig eldőltem az ágyon és eltakartam az arcom. Hallottam nevetését, aztán valami puffanást is. Eldobta a fehérneműm.

A színem hasonlíthatott egy paradicsoméra, miközben folyamatosan az arcom előtt tartottam a karom.

- Nézz rám - csattant fel, én pedig vonakodva, de megtettem amit kért. Rám vigyorgott, aztán feje eltűnt a két lábam között. Felnyögtem, amikor nyelve hozzám ért. Vajon ez volna a büntetésem? Mert akkor oké... 

- Harry... - lihegtem, amikor már vagy negyedjére nem engedte, hogy elmenjek. - Kérlek... - motyogtam, Ő pedig mintha meg se hallotta volna. Na, most büntet! Tudatalattim nyüszített, hogy fejezze már be Harry, pont ahogy én is tettem volna, de nem volt hozzá annyi erőm. Vajon meddig fogom még bírni? - Harry, kérlek... - nyöszörögtem. Felpillantott rám, aztán elvigyorodott. 
- Felidegesítettél... - morogta, s elvette rólam a száját, de ujjait még használta. - Én pedig megbüntetlek - vigyorgott, nekem pedig kedvem lett volna behúzni neki egyet. Persze, ha lett volna erőm... Utálom! 

- Utállak - morogtam, s lehunytam szemeimet. 

- Majd elmúlik - mondta. Éreztem, hogy épül bennem valami, Ő pedig egyre jobban lassított. 

- Harry! - mormogtam. - Kérlek... - mondtam, mire megálltak az ujjai bennem. Nem bírom tovább. Torkomat fojtogatta az egyre nagyobb gombóc, szemeimből kigördült egy könnycsepp. Tudtam, ha jön egy, jön a többi is. De visszafogtam magam, és ajkaimba haraptam olyan erővel, hogy megéreztem a számban a vér ízét. Harry újra mozgatni kezdte az ujjait, amit már egyáltalán nem élveztem. Nem tudok, és nem is fogok így élni Harryvel! - döntöttem el magamban. Utálom. Vajon neki ez tetszik? Hogy én szenvedek? Valószínűleg igen... 

Ismét nem hagyta, hogy elmenjek, én pedig vergődni kezdtem alatta. 

- Fejezd be, Harry! - nyögtem fel, megpróbálva eltolni Őt magamtól, de lefogta a kezem. Szemei sötétek voltak, amikor rám nézett, egyáltalán nem Ő volt az. Mintha egy másik Harryt láttam volna magam előtt, egy erőszakos énjét. - Harry! Kérlek... Hagyd abba! - könyörögtem, könnyeimet visszatartva. Rekedtes hangon felnevetett, aztán tovább folytatta amit csinált. Elég! - visította a tudatalattim. 

- Állj le, Harry - engedtem utat a könnyeimnek, Ő pedig felnézett rám, már smaragd zöld szemeivel. Ó, hál' Istennek. 

- Basszus, ne már - mormogta, aztán felállt és mellém feküdt. - Shh, bébi. Sajnálom - dünnyögte, s megpróbáltam ellökni magamtól, de nem jártam sok sikerrel. Könnyeim záporként hullottak, míg Harry odahozta hozzám a cuccaim. Nagy nehezen magamra rángattam mindent, aztán lefeküdtem vissza. 

- Haragszol? - kérdezte halkan.

- El sem tudod képzelni mennyire - morogtam, s elfordultam tőle, majd lehunytam a szemeimet. Csak aludni akarok. 

- Sajnálom - mormogta. Na persze. Gondolom mennyire sajnálja. 

- Nem érdekel. Aludni szeretnék - mormoltam fáradtan, Ő pedig felsóhajtott és azt hiszem jobbnak látta, hogy nem ölelget. Pár perc múlva már el is aludtam Harry mellett, akit azt hiszem a világon mindennél jobban utáltam akkor.