#28.

- Gyere - nyújtotta felém a kezét Harry, én pedig megfogva azt, utána eredtem az ajtóig. - Minden oké - mosolygott rám. - Szép vagy, mint mindig. Nem kell aggódnod - hajolt le, s nyomott egy puszit a homlokomra. - Kedvelni fognak, tudom - mormogta, aztán kitárta az ajtót, ami mögött az anyukája és a nővére állt. 

- Szia, Harry - ölelte meg Őt az anyukája, Harry pedig zavartan visszaölelte, és nyomott egy puszit az arcára. 

- Anne Cox, Harry anyukája - nyújtotta a kezét, amit én zavartan megráztam. 

- Jessica Harris - mosolyogtam. 

- Örülök, hogy megismerhetlek végre. Harry már sokat mesélt rólad - az említett felé fordult, aki rám kacsintott. 

- Szia, hugi - köszönt a nővérének (!), aki morogva megcsapkodta a hátát, majd elengedte és rögtön hozzám fordult.

- Gemma vagyok, Harry nővére, de gondolom tudod - mosolygott rám kedvesen, aztán hirtelen magához vont és megölelt. Uhm, oké. Visszaöleltem, majd rá mosolyogtam. Aztán megláttam Harryt, aki az ajtóban állt és kifelé nézett. Gemma rám vigyorgott, aztán Harryre nézett Ő is. 

- Harry! Felejtsd el a havat és csukd be az ajtót, még mielőtt megfagyunk - szólt rá Gemma, Harry pedig megperdült, s ezzel a lendülettel becsukta az ajtót. A kezdeti bemutatkozás után leültünk a kanapéra, s beszélgetni kezdtünk. Előjöttek a cikis sztorik, amiket Gemma előszeretettel hozott fel Harry legnagyobb bánatára, aki csak rázta a fejét és mindent tagadott.

Megkedveltem Őket, és ahogy éreztem, Ők is engem, és ennek totál örültem. 

- Szerintem mi most elindulunk haza - állt fel Anne a kanapéról pár óra után. 
- Oké - bólintott Harry. 

- Karácsonykor találkozunk - vigyorgott rám Gemma miután megölelt, aztán Anne után indult. Harry becsukta az ajtót, aztán felém fordult.

- Na mit mondtam? Imádtak téged - vigyorodott el. 

- Kedvelem őket - mosolyogtam, s visszatükrözte a mosolyom. Harry rám nézett, majd az ajtó felé és egyik lábáról a másikra állt. Izgatott volt. 

- Öltözz... - kezdtem, de Ő már ott sem volt, hanem felszaladt az emeletre. Felsóhajtottam, majd utána iramodtam, s a szobába benyitva a szekrényhez léptem, amiből kiszedtem egy vastag, kötött pulcsit, amit aztán magamra kaptam. A kabátomat is magamra vettem, meg a csizmám, meg még elszöszmötöltem úgy mindennel. Harry észrevette, hogy direkt csinálom, így megragadta a kezem, és elindult lefelé. A sálam az arcom elé pakolásztam, Harry pedig kitárta az ajtót és vigyorogva kilépett rajta. 

- Jössz? - fordult hátra, én pedig még megigazítottam a sapkám, meg kesztyűt húztam, aztán belekapaszkodtam Harry kezébe. 

Harry vigyorogva lépkedett a hóban, aztán egyszer csak megállt és felnézett. Még sosem láttam ilyennek. Ilyen... Aranyosnak. Jó, mondjuk mindig az. De most különösképp az volt.

Megálltam előtte, s felnéztem rá, Ő pedig lehajtotta a fejét és mosolyogva nézett a szemembe. Haja tele volt fehér hópelyhekkel, amik szép lassan elolvadtak rajta, ezzel vizessé téve a szanaszét meredező tincseit. Végig simított az arcomon, s hirtelen lehajolt, majd felkapott a vállára. Sikítottam, Ő meg csak nevetett. 

- Tegyél le! - ütöttem a vállát folyamatosan. Nevetve szedett le a válláról, s amint földet ért a lábam, lehajoltam, aztán egy adag havat vágtam hozzá. Egészen pontosan az arcához. Upsz.

Hátráltam, miközben Ő letörölte az arcát. Megiramodott felém, én pedig sikítva ugrottam el előle, s futni kezdtem. Megcsúsztak a lábaim, mire a bénázásomon mindketten nevetni kezdtünk, s a végére Harry röhögőgörcs közepette kapott el. Megfogtam a kabátját, pár percig egymás ellen küzdöttünk, s mikor Harry kedvesen kirúgta alólam a lábaim, magammal rántottam Őt a hóba. 

- Na ne már - nyafogtam, mivel Ő volt felül, és természetesen én fetrengtem a hideg hóban. Rám nevetett, aztán legördült rólam, miközben magával húzott, így én kerültem felülre. 

- Jobb? - suttogta, miközben keze a derekamon pihent.

- Sokkal - mormogtam. 

- Tudom hogy szeretsz felül lenni - jelent meg az arcán egy pimasz mosoly, amitől a szívem hevesebben kezdett verni általában.

- Harry! 

- Mi az? - pislogott nagyokat. 

- Utálom, hogy mindig zavarba hozol - morogtam, s kezemmel megtámaszkodtam a mellkasán. 

- Nem tehetek róla, hogy ilyen könnyen zavarba lehet téged hozni - simított végig az arcomon. - Ami nekem tetszik, mivel így tudok mivel szórakozni - mondta "kedvesen". A lehető legcsúnyább nézésem vettem elő, s úgy néztem rá. - Szeretlek - mormogta, amitől kissé ellágyult a tekintetem, de nem felejtettem el az előtte lévő mondatát. Ajkai megtalálták az enyémet, a hideg ellenére hirtelen melegem lett, s a gyomromban pillangók repdestek. Azt hiszem, hogy egy kissé beleestem Harrybe...

- Kinyitnád? - kiáltotta Harry a fürdőből, mivel épp csöngettek. Leszaladtam, s mikor kitártam az ajtót, azonnal vissza is akartam csukni.

- Várj - szólalt meg Sam. - Csak azt akarom mondani, hogy sajnálom. Hülyeség volt amit csináltam, nem tudom mi ütött belém. 

- Hát azt én sem tudom - sziszegtem dühösen. 

- De... Megbántam. Sajnálom - nézett rám kétségbeesetten. 

- Nem érdekel, Sam - fogtam meg az ajtót, s be akartam csukni. 

- Figyelj, én... Csak elakarom mondani, hogy... - küszködött a szavakkal, s a hajába túrt, aztán legyintett. - Semmi. Mindegy. Remélem sokáig boldogok lesztek együtt - mosolyodott el halványan, s pislogtam párat. Megfordult, én meg bevágtam az ajtót. Úgy tűnik ennyi volt. Befellegzett a több mint 10 éves barátságunknak. Ő eljött kibékülni, te szerencsétlen - tudatalattim csúnyán nézett rám, de engem nem érdekelt. Vagyis, valahol legbelül mélyen biztos én is szívesen adtam volna magamnak egy pofont, amiért ilyen voltam vele. De a düh, amit éreztem iránta, mindennél erősebb volt. Meg a csalódottság.

- Ki volt az? - jött le a lépcsőn Harry.

- Senki - mormogtam, miközben a kezemmel babráltam magam előtt. 

- Jessica! - csattant fel.

- Sam - válaszoltam gyorsan. 

- Mit akart? - kérdezte összeszűkített szemekkel.

- Kibékülni - vonogattam a vállam. Harry rájött, hogy nem békültünk ki, és hogy bármennyire is akartam, hogy ez ne érdekeljen, mégis rosszul éreztem magam miatta, oda jött hozzám és magához ölelt. - De nem érdekel - mondogattam leginkább magamnak. 

*

Zihálva ültem fel az ágyban, hevesen dobogó szívemet próbáltam nyugtatgatni. Már megint álmodtam a szüleim gyilkosával. Érdekes. Sosem látom úgy igazából az arcát a személynek. És ez aggaszt. Mármint aggaszt, hogy nem tudom ki ölte meg Őket. 
Lassan beszívtam a levegőt, majd halkan kifújtam és a mellettem fekvő Harryre néztem, aki épp álmosan pislogott rám. 

- Mi a baj? - kérdezte halk, rekedtes hangon. 

- Megint álmodtam - vontam vállat. Harry megdörzsölte a szemeit, aztán felült és álmosan nézett rám.

- Ugyanazt? 

- Igen - bólintottam. 

- És? - hangja kíváncsian csengett és keze a hátamon járkált fel-alá. 

- Harry, én megakarom találni a szüleim gyilkosát! - mondtam hirtelen. Keze megakadt a hátamon, majd ismét simogatni kezdett.

- Biztos vagy benne? - hangja halk volt. Határozottan bólintottam, s várakozóan néztem rá. - Uhh... Nos, majd kerítek valakit aki ráakadhat az ügyre. Oké?

- Rendben. Köszönöm, Harry - mosolyogtam rá fáradtan, visszafeküdve mellé. Nyomott egy puszit a homlokomra, kezét összekulcsolta az enyémmel, aztán arcát a nyakamba fúrta és mély levegőt vett. Mintha mondani akart volna valamit, de nem szólalt meg, inkább csak magához ölelt és halkan szuszogott a nyakamba. Beletúrtam a hajába, s éreztem ahogy elmosolyodik. A hajával szórakoztam, aztán a szuszogását hallgatva lassan engem is elnyomott az álom.