#35.

Táncolni kezdtünk, egyikünk sem szólt egy szót sem, csak egymást figyeltük közben. 
- Miattam akartál hazamenni? - kérdezte hirtelen. 
- Meghallottad? 
- Nem volt nehéz meghallani - forgatta meg a szemeit. - Haza akarok menni! - hangját elvékonyította, úgy utánzott engem. - Szóval? 
- Nem igazán. Nem hinném. Nem tudom - vontam vállat. 
- Legalább ne hazudj - rázta meg a fejét. 
- Én... 
- Mindegy. Nem fontos - mormogta, aztán hirtelen előre dőlt, én pedig hátra. Hajam a földet súrolta, keze a derekamat tartotta, míg én a vállába kapaszkodtam. Másik kezünk mellettünk volt a levegőben. Feltámadtak a pillangóim, amiket legszívesebben kinyírtam volna ott helyben. - Visszaakarlak kapni - motyogta a számra. Szent ég!
- Harry... 
- Tudom, hogy még mindig belém vagy esve. 
- Harry, van valakim - mondtam. Jó, mondjuk ez így nem igaz, de... Istenem, mit csinálok? Mattnek igaza volt, kínzom mindkettőnket. 
Szemei megteltek fájdalommal és azonnal visszaakartam szívni az előző mondatom. 
- Igen? - kérdezte, miközben felállt, engem is magával húzva. Elengedte a kezem, meg a derekam is és lépett egyet hátra.
- Harry... - kezdtem volna és próbáltam elhessegetni a hiányérzetem. 
- Oké, Jessica - bólintott. 
- Ne csináld - suttogtam. - Fogadok neked is van valakid - vágtam vissza. Elgondolkodtam rajta, hogy hogy tudtam ekkora baromságot mondani. 
Szemeit rám emelte; semmilyen érzelmet nem tudtam ki olvasni belőle. 
- Nincs - válaszolt hűvösen. 
- Nincs? 
- Nem kell más - motyogta. - Levegőznöm kell - túrt bele a hajába idegesen, majd megfordult és elviharzott. Szemeimet szúrták a könnyek, majd úgy döntöttem, utána megyek. Átverekedtem magam a tömegen, mire kiértem elegem lett az egész bálból. Kint nagyon nem volt senki, mindenki a sátorban tobzódott. Kifújtam egy bent tartott levegőt, majd Harry keresésére indultam, ugyanis sehol sem láttam. Dulakodást hallottam a hatalmas épület mellől, ahol kocsik álltak. Arra felé vettem az irányt, ugyanis Harry hangját véltem felfedezni. 
Ahogy közelebb értem, meghűlt bennem a vér. Harry apja volt ott, meg még pár ember, akiket életemben nem láttam, plusz Ő.
- Hagyd Őt ki ebből az egészből, te seggfej! - kiáltotta Harry. Sose hallottam még így kiabálni.
- A hős szerelmes, aki védi az ex csaját, akinek megölte a szüleit. Érdekes - nevetett rekedten James, a hideg futkosott a hátamon miatta. Aztán megvillant valami a kezében. Azt hiszem még levegőt venni is elfelejtettem, mikor Harryre fogta a fegyvert. Nagy levegőt vettem, bemásztam két kocsi közé Harry mellett. Takarásban voltam James és a csapata elől. Harry észrevett, miközben beletúrt a hajába, aztán meredten előre bámult az apjára. 
- Gyerünk, lőj le - morogta hűvösen.
- Ne csináld, Harry - suttogtam. Lehunyta a szemeit, engem pedig elöntött a pánik. Szívem ezerrel kezdett verni, tenyereim izzadni kezdtek és kicsin múlott, hogy hangosan zihálni kezdjek. 
- Mire vársz? Erre vártál egész életedben, nem?! Tessék. Itt vagyunk. Lőj le - sziszegte Harry. - Úgy sincs senki, akit érdekelne a halálom -  tette hozzá keserű mosollyal az arcán. Mi? Miért mond ilyet? 
- Ne mondj ilyet - suttogtam. - Basszus, ne csináld - sipákoltam. James ismét nevetni kezdett; felé néztem, s láttam, hogy a ravaszra teszi az ujját. Szent ég, megfogja ölni Harryt, ha nem teszek valamit. 
Szívem a torkomba ugrott, miközben elrugaszkodtam. Lehunytam a szemeimet, majd vettem egy nagy levegőt és kifújtam azt. Szorosan lehunyt szemekkel vártam a hangra, ami az elkövetkező percben megütötte a fülemet. Aztán...
Ugrottam. Egyenesen Harry elé. Lassan beszivárgott az elmémbe a fájdalom, amit a combomban éreztem. 
- Jessica! - kapott utánam Harry, mikor épp összecsuklani készültek a lábaim. - Matt hívd a mentőket - kiáltotta hátranézve. - Istenem, bébi - mormogta, miközben finoman lefektetett a fűre. - Maradj velem! - szólt rám, amikor épp le akartak csukódni a szemeim. - Miért csináltad? - suttogta. Közben üvöltözés kezdődött, és azt hiszem elkapták Harry apját, meg a bandáját. 
- Mert... - küszködtem a beszéddel. - Az életemet adnám érted - idéztem magam, aztán összezárult fölöttem a sötétség. 

Harry Styles

Apró folt keletkezett a fura mintás padlón; azt hiszem, sírok. Letöröltem az arcom, miközben sóhajtva hátradőltem, fejem a falnak döntöttem. 
- Minden oké? - Matt hangja jutott el az elmémig. Hevesen megráztam a fejem, jelezve, hogy egyáltalán nincs rendben semmi. Csessze meg, ha James nem oda céloz, ahova, Jessica már rég... Elhessegettem a gondolatot; bele sem akartam gondolni ebbe. 
Azt mondták, már belehet jönni hozzá. Megtettem, de épp volt bent nála valaki. 
Életét adná értem. Az igazság az, hogy én is érte. De... Totálisan összezavar. Azt mondja nem szeret, és mégis meghalna miattam. Miért... Kínoz? 
Basszus, tudom, hogy még érez irántam valamit. Ha gyűlölne nem lógna a láncom a nyakában állandóan. 
Azt mondta van valakije. Vajon ez igaz, vagy csak engem akart ezzel lerázni? Nem mintha érdekelne az a valaki. Jess szíve az enyém, és az is marad mindörökké. 

Nyitódott az ajtó és egy körülbelül velem egy magas srác lépett ki a teremből. Hasonlított valakire. Ahogy jobban szemügyre vettem... Rám hasonlított annyira. 
Egy részem örült a ténynek, hogy Jessica olyan pasit talált, aki rám hasonlít. Mégis csak jelent valamit, nem? Nos, a másik részem... Erős vágyat érzett az után, hogy beverjem a képét a csávónak. Ránk nézett, majd telefont a füléhez szorítva lépdelt tovább lehajtott fejjel. 
- Nyugi - mondta Matt, vállamra téve a kezét. 
- Nyugodt vagyok - mondtam, leginkább magamnak bizonygatva. Kinyitottam az ajtót, amin előbb kilépett az a... Létezik, hogy féltékeny vagyok? 
- Szia, Harry - köszönt Jess amint meglátott, hatalmas vigyor terült szét az arcán. Nekem örül ennyire, vagy...? Megpaskolta az ágyat maga mellett, én pedig vonakodva (?) leültem. Mi történt vele? 
- Hogy vagy? - kérdeztem. 
- Soha jobban - mutatott a lábára, ami vastagon be volt kötözve neki. - Te? 
- Soha jobban - mosolyodtam el. - Ki volt az a pasi aki az előbb elment? - Valószínűleg nem számított erre a kérdésre, mert mocorogni kezdett és eltűnt a vigyor az arcáról. 
- Mark - válaszolt. 
- Aha - fogtam rövidre a választ.

Jessica Harris 

Próbáltam figyelmen kívül hagyni a sajgó lábam, miközben feljebb tornáztam magam az ágyon. Arcom megrándult, mikor éles fájdalom nyílalt belé.
- Jól vagy? - kérdezte Harry, megtörve a kínos csendet, ami pár percig körénk telepedett. Aggodalom csengett a hangjában.
- Persze.
- Nekem kellene most itt feküdnöm - csendesen beszélt; hangja megtört volt. - Csessze meg! Meg kellett volna ölnie - kelt ki magából, mikor keze elindult a haja felé és idegesen beletúrt. 
- Ne mondj ilyet - nyeltem egyet, szemeim égni kezdtek a könnyektől. Kezem a takarón pihent, utána nyúlt és megszorította azt. Nem húztam el; nem akartam elhúzni. Azt akartam, hogy fogja a kezem. Pontosan erre volt szükségem. 
Miért van az, hogy amikor Mark volt itt, nem éreztem ezt? Ezt a mindent elsöprő... Szerelmet?! 
- Mikor engednek ki? - kérdezte, hüvelykujja finoman simogatta a kezem. 
- Nem tudom - vontam vállat. - Körülbelül egy hét. Maximum kettő - válaszoltam. Bólintott, jelezve, hogy megértette. 
- Készülj fel, hogy addig itt leszek veled minden nap - enyhe játékosságot véltem felfedezni a hangjában. Esélytelen, hogy gyűlöljem Őt. Már rég letettem róla. 
- Felkészültem rá - ajkamba haraptam, hogy elfojtsam a vigyoromat. 
- Helyes - mormogta.
- Helyes - bólintottam. 
- Mint én - borzolta össze a haját, s ártatlanul pislogott rám. Egyetlen pillantásával képes volt megdobogtatni a szívem. Mark egyetlen érintésével sem volt képes erre. 
- Egoista - nevettem el magam. 
- Őrjítő vágyat érzek az iránt, hogy itt helyben rád vessem magam - mormogta. Elakadt a lélegzetem, és szaporán pislogva néztem rá. - De figyelembe véve a lábad, ezt későbbre hagyom - huncut mosollyal nézett rám. 
- Harry - szóltam rá; miközben nagyon is örültem annak, hogy visszatért a régi önmagához. - Már nem vagyunk együtt! - emlékeztettem.
- Kússz arrébb - mondta, figyelmen kívül hagyva a legutóbbi mondatom. 
- Mi? - nyíltak nagyra a szemeim. 
- Ugyan már. Csak lefekszünk egymás mellé. Mi ebben a nagy bűn? - tárta szét a karjait. Felsóhajtottam, próbáltam kizárni a szívem dübörgését a bordáim közt, majd felnyögve arrébb mozdítottam magam. 
- Mint egy... - kezdte volna, de csúnyán néztem rá. - Csak vicceltem - tartotta fel a kezeit játékosan. Nagy nehezen arrébb küszködtem magam az ágyon, majd becsusszant mellém. 
- Arról nem volt szó, hogy bejössz a takaró alá - mondtam. Furán nézett rám, amit mondjuk meg is értettem. 
- Nyugodj meg, nem fog elbarangolni a kezem - nyugtatott meg vigyorogva, én meg elpirultam. - Hatással vagyok rád.
- Harry, fejezd be, vagy mehetsz haza! - szóltam rá ismét. Feltartotta a kezeit, majd összekulcsolta a takarón. Aztán beszélgetni kezdtünk. És azt hiszem elérte, hogy még jobban beleszeressek akaratom ellenére is.