Matt Walker
Ennyi szenvedést egyhuzamban még életemben nem láttam. De mióta belecsöppentem a legjobb barátom szerelmi életébe... Nos, úgy érzem ez kezd egyre bonyolultabbá válni. Igaz, néha vicces, de sokszor van úgy, hogy már én is azt érzem, hogy sírnom kell miattuk. Feltenném a kérdést: hogy a fészkes fenébe tudnak ennyit kínlódni?
- Hé, jól vagy? - szólítottam meg Jesst, aki idegesen toporgott előttem az orvosnál.
- Úgy nézek én ki, mint aki jól van?
- Nem, de gondoltam megkérdezem - vontam vállat, s szembe találtam magam a "Megtudnák ölni valakit" nézésével. - Minden oké lesz - nyugtatgattam vállára téve a kezem.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Jó, mert szerintem egyáltalán nem oké, hogy terhes vagyok! - a kelleténél hangosabban mondta, mire csitítani kezdtem. Még csak az kell nekem, hogy magunkra vonjuk a figyelmet. - 19 éves vagyok! - egyik percről a másikra pánikba esett.
- Nem sokára 20 - emlékeztettem.
- Igen. Csodálatos - forgatta meg a szemeit. Aztán a következő percben nyílt az ajtó és Őt szólították. - Bejössz velem?
- Esélytelen - hőköltem hátra. Összeszűkített szemekkel nézett rám ami azt sugallta, hogy "Ha ezt túlélem, megöllek". Aranyos.
Egyébként sem nekem kellett volna ott ülnöm. Ha engedte volna, hogy elmondjam aznap Harrynek a dolgokat, Ő ült volna itt helyettem. Vagy be is ment volna vele.
Viszont az már vagy egy hete történt. Egy hete próbáltam meg Jesst elvinni az orvoshoz - ugyanis mindig megtorpant, mikor már elakartunk indulni -, ám most... Most elrángattam. Szó szerint. Betelt a pohár.
Úgyhogy fogtam magam, kiráncigáltam a házból, bezártam a kocsimba - csak hogy el ne meneküljön, mert képes lett volna rá -, és elhoztam ide.
Nem akarja elmondani Harrynek a dolgokat. Pedig szerintem el kellene mondani neki. Mindegy, Ő tudja. Én nem szólok bele. Még csak az kell nekem, hogy rám haragudjon.
Bő negyedóra várakozás után nyílt az ajtó és Jess lépett ki rajta, hulla fehér arccal.
- Na? - ugrottam oda hozzá.
- Hát... Innen nincs visszaút - közölte, aztán a mellkasomnak dőlt és sírni kezdett. - Mégis hogy mondjam el neki? "Figyelj, tudom, már vagy egy hónapja nem találkoztunk, de tudnod kell, hogy apa leszel" - rajzolt idézőjeleket a levegőbe, miközben a szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.
- Hát...
- Hát ez annyira jó! - tört ki. - Imádom. Jókor tudsz időzíteni - paskolta meg a hasát, mire elnevettem magam. - Te meg ne röhögj! Nem jöttél be velem. Nem felejtem el - mutatott rám, majd fogta a táskáját és eltrappolt.
Jessica Harris
Miért van az, hogy amikor minden jó, akkor egyszer csak jön egy hír és mindent eltipor? Mármint, túlzás, hogy mindig jó volt, de... Akkor is.
Kinek van szüksége egy gyerekre? Mármint, én szeretem a gyerekeket, de... Erre én még nem vagyok felkészülve. Te jó ég! Na és Harry? Szerintem egy hétig sokkban lesz, ha valaha is megtudja.
Ismét rosszul lettem. Ezúttal Mark szeme láttára dobtam ki a taccsot a fürdőben, ami nem épp volt egy kellemes érzés.
- Azt hiszem, elviszlek orvoshoz - jelentette ki Mark, miközben én a tükör előtt álltam és megmostam az arcom.
- Mi? Nem kell - tiltakoztam, s kivágtattam a fürdőből, el a konyhába. Mark követett.
- De igen. Elviszlek és kész! - ellentmondást nem tűrő hangon mondta, s rájöttem, nem titkolhatom tovább előtte. Idegesen nyeltem egyet, majd szembe fordultam vele.
- Mark, én... Tudom mi bajom - nyögtem ki.
- Valóban? - fonta össze a karjait a mellkasán. - Na és mi?
- Én... Uhh, én terhes vagyok - motyogtam és inkább elfordultam tőle.
- Mi? De mi nem is... - szemei megvillantak és láttam, ahogy a kezei ökölbe szorultak. Hangos csattanást hallottam: az arcom égni kezdett, könnyek szöktek a szemembe. Megütött.
- Mi a fasz ember? Megütsz egy nőt? - kiabált Matt, akit eddig észre se vettem, hogy bejött volna a lakásba.
Vészesen közel ért hozzánk, s mikor Markhoz ért, ökle találkozott az arcával. Mármint Mark arcával.
- Takarodj! Most - kiáltotta Matt, s a bejárat felé mutatott. Mark dühösen nézett rám, majd egy "Végeztünk" szó után kiiszkolt a házból. - Hé, jól vagy? - ölelt meg Matt, én pedig megállíthatatlanul zokogtam a vállába. Keze fel-alá járt a hátamon nyugtatásképp, majd mikor végre megnyugodtam nagyjából, felnéztem rá. Ő pedig le rám.
Addig fel se tűnt nagyon, hogy milyen szép kék szeme van. Wow, ellehet veszni benne. Matt zavartan beletúrt a hajába, keze még mindig a derekamon volt, homlok ráncolva nézett rám. - Jess... - kezdte, ám hirtelen előre dőltem és ajkaimat az övéire tapasztottam. Aztán eszembe jutott mit is csinálok tulajdonképpen és hátrahőköltem.
- Jézusom - motyogtam. - Uhh, sajnálom. Fogalmam sincs mi ütött belém - elfordultam, tudatalattim felütötte a nem éppen kedves fejét, s mindenfelé jelzővel porig alázott.
- Én... Jobb, ha megyek - mondta Matt zavartan.
- Nem, maradj - fordultam vissza hozzá. - Izé, csak felejtsük el. És... Maradjon kettőnk között.
Bizonytalanul nézett rám, majd hosszas gondolkodás után bólintott egyet. Mit művelek?
*
Május közepe volt, lassan két hónapos voltam. Már látszódott a hasam. És Harry még mindig nem tudott a dologról.
Markkal szakítottunk, azóta se hallottam róla semmit. Mattel voltam majdnem minden nap. Próbálunk ugyanúgy viselkedni mint azelőtt a bizonyos csók előtt, de mindketten feszengünk néha egymás társaságában. Hogy lehettem olyan hülye? Miért csókoltam meg?
A csengő hangja húzott vissza a jelenbe, majd az ajtóhoz lépkedtem és kitártam azt. Mattre számítottam, ám nem Ő volt az. Hanem Harry.
Ott állt előttem életnagyságban, és én azt hiszem elfelejtettem levegőt venni. Gödröcskés vigyorát vette elő, amitől kihagyott pár ütemet a szívem, majd őrült dobogásba kezdett. Szűk farmerban, egy fehér pólóban és a megszokott cipőjében érkezett hozzám. Hajában egy kendő volt; sosem láttam még így azelőtt, de már akkor beleszerettem. Újból. Vajon hányszor szerettem bár bele azóta az este óta, mikor megismertem?
- Szia - köszönt, miközben végig nézett rajtam. Mintha mondani akart volna valamit, de inkább magába fojtotta. Vajon észrevette, hogy szedtem fel pár kilót?
- Szia - haraptam ajkamba, miközben elálltam az útból, hogy betudjon jönni a lakásba.
- Rég... Láttalak - fordult velem szembe, s idegesen mosolygott. - Hogy vagy?
- Jól - vontam vállat. - Na és te? - nevetni tudtam volna a felszínes beszélgetésünket hallgatva.
- Minden oké velem - vont vállat Ő is. Rám mosolygott, én meg vissza rá.
- Tulajdonképpen minek...?
- Nos, én... Csak látni akartalak - zavartan köhintett egyet. - Mark?
- Nincs itt, amint látod - válaszoltam hűvösen. Homlok ráncolva nézett rám, nem tett megjegyzést a válaszomra.
Túl a "Hogy vagy? Rég láttalak" beszéden, lassan feloldódtunk.
Csakhogy ez a feloldódás nem tartott tovább pár óránál.
_____________________________________________________________
Hiiiiiii.xx
Uhh, ez lett volna az új rész:D
Btw, awwww You&I kliiiiiip.*-* imádoom <3 És ti?:Dxx.
_____________________________________________________________
Hiiiiiii.xx
Uhh, ez lett volna az új rész:D
Btw, awwww You&I kliiiiiip.*-* imádoom <3 És ti?:Dxx.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése